Fővárosi Bv. Intézet

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet az ország legnagyobb megyei jellegű intézete, amely három, egymástól földrajzilag különálló objektumból áll. Az elhelyezett fogvatartottak összlétszáma átlagosan 1800 fő.
Az intézet fő feladata az előzetes letartóztatás foganatosítása, bírósági tárgyalásra, ügyészi meghallgatásra, nyomozati cselekményekre történő előállítás végrehajtása.
Pest megye és Budapest területéhez tartozó, valamint a Kúria és a Fővárosi Törvényszék illetékességébe tartozó ügyekben előzetesen letartóztatottakat helyezik itt el.

Az I. objektumban helyezik el a férfi és a fiatalkorú fogvatartottakat. Itt történik a fogvatartottak befogadása, nyilvántartásba vétele, az előzetes letartóztatás foganatosítása. Minimális létszámban, jogerős ítélettel rendelkező elítéltek is vannak, akik az intézet működési, fenntartási, karbantartási munkálataiban vesznek részt. Jellemzően az I. és a II. objektumban történik az úgynevezett megőrzéses fogvatartottak elhelyezése is. A megőrzéses fogvatartottak eredendően más bv. intézetben töltik szabadságvesztés büntetésüket, illetve előzetes letartóztatásukat, csak tárgyalás, kihallgatás idejére kerülnek ideiglenesen az intézetbe.
A Nagy Ignác utcai objektumban helyezik el továbbá azokat a fogvatartottakat, akik bűncselekményüket külföldön követték el és elfogásukra Magyarországon kerül sor.

A II. objektumban női előzetes és elítélt fogvatartottakat tartanak fogva, továbbá a megőrzéses férfi és női fogvatartottak egy részét, és innen állítanak elő a katonai ügyészégre, valamint a különböző orvosszakértői vizsgálatokra.

A III. objektumban a fogvatartottak elhelyezésére két, egyenként 11 szintes börtönépület szolgál, amelynek tetőterében egy-egy sétaudvart alakítottak ki. Ezekben az épületekben kizárólag férfi fogvatartottakat helyeznek el.
Az objektum területén a szolgálati kutyák számára korszerű kutyatelepet létesítettek.  A szolgálati kutyák napi alkalmazása széles körű: a fogvatartottak szabadlevegőn tartózkodásának biztosítása, nagyobb létszámú fogvatartotti csoport kísérése, kivételes esetben bírósági tárgyalások, továbbá fogvatartott temetésre történő előállítása, az intézeten kívüli területen történő munkáltatásának biztosítása, valamint járőrözés.

Dr. Bozsó Zoltán
bv. dandártábornok
bv. főtanácsos
parancsnok