Az intézet története

A Királyi Törvényszéki Fogház története

Az Egri Büntetés-végrehajtási Intézet, akkori nevén a Királyi Törvényszéki Fogház a Királyi Törvényházzal együtt az 1906-08 években épült Krusper Béla királyi mérnök vezetése alatt, Wagner Gyula műépítész tervei szerint, neobarokk stílusban. A rabokat 1908-ban szállították át a megépült Törvényszéki Fogház épületébe. A fogházban a megye területén elkövetett bűncselekményért elítélteket, valamint a vizsgálati fogságban lévő személyeket helyezték el. A befogadó képesség 123 fő volt. Az építési rajzok alapján 84 férfi és 24 női fogvatartottat lakózárkában, 15 főt pedig magánzárkában tudtak elhelyezni.. A kétemeletes épület alagsorral és pincerésszel van ellátva, falai mészkőből és téglából épültek. A fogház épülete Y alakúra épült, az Y két szára egy zárt belső udvart foglalt magába, később itt történt a halálbüntetések végrehajtása. A földszinten, az utcafronton volt a fogházőrmester lakása, mellette állt egy fogháziroda és egy beszélőhelyiség. A fogházfelügyelők pihenőjéül és elhelyezésére szolgált a négy kisebb helyiségből álló őr-laktanya blokk, szomszédságában magánzárkák voltak. A földszinten raktárakat és 3 nagy helyiségből álló munkateremet helyeztek el, ahol kisipari jellegű munkáltatás folyt, valamint a rabkonyha, a mosókonyha, a fürdő és a fertőtlenítő helyiség is itt volt. Az I. emelet déli részén helyezték el a fogház-felügyelőtiszt lakását, egy kőnyomdát és a rabmunka raktárát. Az I. emeleten volt az az összekötő folyosó, amelyen a rabokat átkísérték a törvényszék épületébe. A középső és a nyugati szárnyon 6 zárkában 36 férfi, a keleti szárnyon 24 női elítéltet tudtak elhelyezni, továbbá 6 magánzárka is volt itt. A II. emelet déli részén volt a két helyiségből álló imaterem, az iskolaterem és a tanszertároló helyiség. A középső szárnyon 3 betegszoba és az orvosi rendelő volt, valamint 6 magánzárka és 8 nagyobb méretű zárka, ahol 48 férfi elítéltet tudtak elhelyezni.


Iskolai oktatás, vallásos nevelés
Egerben már az 1900-as évek elején folyt az elítéltek iskolai oktatása. Az oktatásra heti 3-5 órát fordítottak, az oktatás az írás-olvasás és az alapvető számtani műveletek tanítására terjedt ki. Vasárnap a mise után pedig előadások, felolvasások voltak. Az elítéltek vallásos nevelésére nagy gondot fordítottak, erre a célra szolgált az imaterem. A börtönnek főállású lelkésze nem volt, az egri káptalan biztosított az istentiszteletek megtartására plébánost.


1945-től napjainkig
A 320/1946. ME rendelet alapján: az elítélteket a háborús károk helyreállítására, illetve az újjáépítés érdekében közérdekű munkára igénybe lehetett venni, pl. a Berva völgyben a Lőszergyártó és Gépgyárban, a Mátravidéki Fémművek Sirok határában, a szarvaskői kőbányában, a bélapátfalvai cementműben vagy a recski kőbányában. A munkahelyek élén őrsparancsnok állt, az őrsparancsnokságok a megyei börtönhöz tartoztak. A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet a megyén belül, mint központi szerv szerepelt. Alegységei voltak a Hevesi-, Gyöngyösi-, és Hatvani Járásbírósági Börtönök. A járási börtönökben 80-100 letartóztatottat tudtak elhelyezni, felügyeletükről, ellátásukról 3-4 fő személyzet gondoskodott. A letartóztatottak összetétele: előzetes letartóztatottak (bűncselekménytől függetlenül), jogerősen elítéltek (akiknek büntetése a 2 hónapot nem haladta meg).


1950-es években jelentősen megemelkedett a fogvatartottak száma a börtönökben. Az Egri Megyei Börtön is zsúfolt volt, elhelyezési gondok merültek fel. Intézetünkben, az 1960-70-80-as években a befogadó képesség 324 fő, a feszített létszám 420 fő volt. 1964-72 között fegyház és börtön fokozatú elítélt nők töltötték büntetésüket itt, mivel munkáltatásukra nem volt lehetőség, rengeteg probléma adódott velük, folyamatosak voltak a fegyelemsértések. A nők elszállítását követően csökkent munkaképességű férfiak letöltőháza lett az intézet. Részükre vállalati rendszerű munkáltatás keretében filctoll összeszerelést tudtak biztosítani. 1982-től ismét börtön fokozatú női elítélteket helyeztek el az intézetben. Őket a Balassagyarmati Ipoly Cipőgyár szervezésében cipőfelsőrész készítéssel foglalkoztatjuk, vállalati rendszerű munkáltatás keretében. A nők a munkáltatási követelményeknek jó szinten eleget tesznek, így vált lehetővé időközben az exportra történő termelés. Az intézet állaga 1980-ra nagymértékben leromlott. 1981-82-ben beépült az Y belső udvarrésze. A földszinten kazánház, az I. emeleten munkaterem raktárral, a II. emeleten az elítélt kultúrterem épült. Központi fűtésrendszer épült ki, a zárkákban hideg és meleg víz szolgáltatással. Kialakították az új konyhablokkot is a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A mosodai üzem kialakításával bővült az intézet mosodai kapacitása. Kulturáltabb lett a személyi állomány elhelyezése is. Ezt követően 2002-ben történtek nagyobb építészeti átalakítások az intézetben, amelynek során az I. emeleten a megszűnt munkaterem helyén 2 zárka, 1 kondicionáló terem, valamint fürdőhelyiségeket alakítottak ki. Az elítélt férfiak elhelyezése így egy modern lakókörleten történik. Szintén a 2002-es évben adták át - a történelmi egyházak erkölcsi és financiális támogatásával - az intézeti börtönkápolnát, ahol spirituális légkörben nyílik lehetőség a lelki gondozásra, valamint az egyházi foglalkozásokra.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció