Az intézet története

A Kalocsai Fegyház és Börtön épületét Kiss István budapesti építészmérnök tervezte.
Az építkezési munkálatok 1896 tavaszán kezdődtek az Igazságügyi Minisztérium által biztosított költségvetési keret alapján. 1897-ben helyi ünnepség keretében adták át az épületet, majd a következő év nyarán avatta fel dr. Erdély Sándor igazságügy miniszter az eredetileg is törvénykezés céljára épült barokk stílusú épületegyüttest, amelyben helyet kapott a királyi törvényszék, a királyi ügyészség, a királyi járásbíróság, telekkönyvi hivatal, és a törvényszéki fogház.

Egy korabeli újságcikk szerint a fogházban 44 egyszemélyes zárka, 12 öt fős zárka volt férfi fogvatartottak részére, a nők részére 5 egyes, és 2 ötös zárkát alakítottak ki, a fogház befogadóképességét 115 egészséges férfi és 15 egészséges nő számában jelölték meg. A fogházban 8 sötétzárka volt a „nem alkalmazkodó rabok” részére. A betegeknek kórházi részleget hoztak létre a főépületben. A katolikus vallású foglyok számára kápolna, a többi felekezet részére imaterem, valamint egy tanterem állt rendelkezésre a közösségi rendezvényekre. A pincében főzőkonyhát, mosókonyhát, fertőtlenítő kamrát és fürdő kamrát alakítottak ki, és az egész épületet központi vízfűtéses rendszerrel fűtötték. Ez utóbbi irigylésre adott okot a civil társadalomban. Az épület átadásakor a fogház mellett a rabok foglalkoztatására is alakítottak ki helyiséget. 1948-ig az elítéltek karbantartási, mezőgazdasági és kosárfonási munkát végeztek.
A Kalocsai Törvényszéki Fogház mellett 1916-tól létrehozták az első női dologházat, amelybe a közveszélyes munkakerülőket zárták. A dologházi munkára ítélteket magánszemélyek is foglalkoztathatták. A dologház működtetését a fogház személyzete végezte, ami helyileg a törvényszéki épület melletti utcában volt. Helyén ma részben szolgálati lakások állnak.

1950. április 30-án 22.600/1950/IV.01./IM. rendelet alapján a Kalocsai Megyei Bíróság megszűnt. 1950. augusztus 15-én költöztették át a Márianosztrai Női Börtön fogvatartottait Kalocsára, s ettől kezdve, mint Kalocsai Országos Börtön, a női elítéltek börtönbüntetését hajtotta végre. Ekkor az épületből a bírósági személyzet kiköltözött. Sajnálatos, hogy a római katolikus kápolnát is lebontották. A fogvatartottak foglalkoztatására varrodai szalagokat hoztak létre, és 1954-ig egy babaüzem is működött.

1953-tól folyamatos a munkaruhagyártás. 1976-tól a vegyesipari részleg azoknak az elítélteknek biztosít munkalehetőséget, akik a szalagrendszerű termelésben nem foglalkoztathatók. Az 1990-es évek közepétől kalocsai gépi- és kézi hímző részleg működik, és külső idényjellegű mezőgazdasági munkát is végeznek a fogvatartottak.
Az intézmény 1967-től Büntetés-végrehajtási Intézet Kalocsa, 1972-től Kalocsai Fegyház és Szigorított Börtön, majd 1979-től Kalocsai Fegyház és Börtön elnevezéssel működött.
Az intézet alapterülete 6327 m2, az Adorján Tex Kft. kalocsai telephelye 3789 m2-en működik. A börtön befogadóképessége 240 fő, a mai jelenlévő létszám meghaladja a 350 főt. A fogvatartottak elhelyezésére 73 lakózárka áll rendelkezésre.
Kalocsai Fegyház és Börtön a fegyház fokozatú, a börtön fokozatú és az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt nőket, valamint a Kalocsai Járásbíróság rendelkezése alapján elrendelt előzetesen letartóztatottakat, a bv. intézet fenntartási munkáinak elvégzése céljából börtön fokozatú férfi elítélteket fogad be.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció